Az első vizsga...

Igen, igen.
Számomra már elkezdődött a vizsgaidőszak, ám közben még az egyetemi órák is javában zajlanak.
Mielőtt gyorsan összefoglalnám, hogy is néz ki itt egy vizsga, illetve, hogy számomra milyen volt, hadd emlékeztesselek benneteket arra, hogy várat magára még 2 fontos és vicces, izgalmas poszt, amit a hétvégén tényleg leközlök itt! Pisa, Tengerpart, Appeninek, Hegymászás, Piknik, Sütögetés leégéssel s ez mind a barátaimmal =)

Na, de a lényeg. A mai nap számomra borzasztóan hosszú volt, főképp azért, mert tényleg kb múlt hét óta a vizsgámra tanulok több-kevesebb sikerrel. Komoly, teljesen más egy idegen nyelven megtanulni az anyagot, főleg akkor, ha azt értelmezned s nem csak memorizálnod kell. Vágás, editálás, montírozás nagyjából az óra neve, amit látogatok, de a kinti név, s tantárgy többet tartalmaz, mint az itthoni.
Vizsga egyik fele az volt, hogy készíteni kell egy projektet, melyben a képeket, a filmeket, a zenéket, vagyis mindent én építek fel, töltök le, szerkesztek és vágok meg, ráadásul DJ-s kednem is kellett, hogy a sok zenéből egy jó kis mixet készítsek, s 2-3 helyen még a saját hangomat is rögzítenem kellett.
A témám nem is lehetett volna más, mint MAGYARORSZÁG :)
Itt a link, ha esetleg meg szeretnétek tekinteni, nem sokáig marad fenn youtube-on!
Tehát, a vizsga egyik fele a vizsgaprojekt elkészítése, majd prezentálása volt. A másik fele egy szóbeli vizsga a power point és órán elhangzott anyagból. Én azt hittem, olyan lesz, mint otthon: 2 ember bemegy, s lefelel, majd kijönnek, s bemegy a következő kettő.
Ehelyett mindenki benn volt a teremben, s a publikum előtt kellett előadni az egészet, sőt, vizsgázni is a többi diák előtt kellett. Szerencsére a tanár jófej volt, s egyszerű kérdéseket tett fel nekem, valamint segített minket sunyiba :)
De tény, hogy baromira be voltam szarva, s egész nap tiszta stresszes és ideges voltam. Még a vércukrom is úgy leesett, azt hittem, összeesek. Ráadásul reggel 8.30-tól órám volt, s a vizsgám elméletileg 17.45-kor kezdődött volna, ehelyett fél 7-kor jött az én feleletem. De délután fél 5-ig egyhuzamban óráim voltak, csak utána tudtam egy kicsit átismételni a dolgokat.
Még most se ment ki belőlem teljesen a stressz és a feszültség, de nagyon örülök, hogy túl vagyok rajta. Sose, tényleg sosem izgultam még így valami miatt, mint most. Ha a jövő hét csütörtöki vizsgám is sikerül, s túlélem, akkor már tényleg örülni fogok felhőtlenül.!!!Az lesz a legnehezebb.
Ja, azt elfelejtettem említeni, hogy itt nem 1-5 -ig van az osztályzás, hanem 15-30-ig van pontozás, vagy 0-30-ig. S a minimum ketteshez 18 pontot kell összegyűjteni. Én a vizsgámra 26 pontot kaptam a 30-ból, ami azt jelenti, hogy kb egy 4/5-öt, de sajnos a tárgy másik felét is minimum ugyanilyen ponttal kell teljesítenem, ha a végén 4-est vagy 5-öst szeretnék végső jegyként kapni!

Na gyerekek, végre vége ennek a napnak is.
A napot az egyik lakótársam szülinapjának megünneplésével kezdtük-illetve inkább zártuk, s a mai napot az egyik "jóbarátom" szülinapjával kezdtem. Illetve felköszöntésével kezdtem!
Arrivederci e Buona Notte Ragazzi! :)

Milánói fogság

Hát hol is kezdjem. Igaz, a cím Milánóról szól, de én azért inkább Budapesttel és a RyanAir-rel kezdeném beszámolómat.

Péntek este ugyebár szépen visszatértem a kis Itália gyomrába, de alig pihentem ki magam (mert a szombatot is házon kívül töltöttem), vasárnap hajnalba már Milánóban volt jelenésem. Barátnőmet, Anitát (a képen látni) vártam VOLNA! a meseszép és 2x olyan nagy állomáson, mint otthon a Nyugati vagy a Keleti Pályaudvar.

Csakhogy történt egy-két galiba, amik kis híján megsemmisítették a találkánkat, amire már jó ideje vártunk! Leginkább az volt a probléma, hogy az olaszok Országos Vonat Sztrájkot hirdettek április 21-22-re!!!!! Én vasárnap hajnali 3-kor értem haza, s a 6.30-as vonattal terveztem elindulni Milánóba,  hogy nagyjából akkorra érjek be a városba, mint ahogy Anita landol a repülővel. No igen, de a kb. 2 órásra sikeredett alvás után eléggé lesokkoló látvány volt azzal szembesülni, hogy Reggio Emiliában  mindenki a vasútállomás várótermében vagy a peronokon siránkozik, telefonál, "vaffanculo"-zik, hiszen a létező Összes járat TÖRLÉSRE került. Én még most se hevertem ki azt a sokk-lavinát, ami akkor ért minket. Ez csak a kezdet volt! Persze, aztán talált mindenki vonatot, hisz a frecciarossa, meg a freccia bianca elindult (Tudni kell róluk, hogy egy-egy járat nagyjából 120 Euróba kerül neked, illetve csak első osztályra lehet rá jegyet venni). No, írtam is rögtön Nitusnak, h kezdjen magával valamit Milánóba, mert nem tudom, hányra érek ki hozzá. Szerencsére azonban 9.45-kor elindult az ELSŐ, s szerintem az UTOLSÓ vonat, úgyhogy délre, de legalább eljutottam Milánóba. 

Eközben azonban Anita se unatkozott nagyon....

Leginkább azért, mert ő dolgozott előző este, úgyhogy ő is kb a semmi alvás határán volt. Másodszor mert ugyebár a magyar ember hozzá van szokva ahhoz, hogy a budapesti reptéren kisbuszok szállítják őket a repülőkhöz. Ezalól azonban a Ryanair járatai kivételek. Véleményem szerint ők ezen akarnak spórolni. A lehető leghátrébb lévő pályákról landolnak, s indulnak, ahová az utasaiknak gyalog kell elmenni. Persze, Anita, aki szerintem születése előtt óta késében van mindenhonnan, most is majdnem lekéste a gépet :) Részben azonban ez nem az ő hibája volt! Mivel az utolsók között ért a beszállókapuhoz, nem tudta, ki az, aki szintén ahhoz a járathoz készül, ahová ő. Ráadásul hajnal volt, plusz minden közrejátszott. Lényeg a lényeg, elindult gyalog, s felszállt egy gépre. Azonban a gép Barcelónába készült. Szegényke majdnem Spanyolországig repült Olaszország helyett :) Szerencséjére jófejek voltak a légiutaskísérők, s nem csak útba igazították, de még kocsit is küldtek érte, hogy ne kelljen gyalog elmennie az Ő járatáig :)
Ott már tudták, sőt név szerint várták, hogy "Te vagy Kurucz Anita igaz?".

Milánóban pedig míg rám várt ügyesen és alaposan szemügyre vehette az összes üzletet, kirakatot, bódét, ami az állomáson fogadta őt. Mert hát azokból annyi van, mint otthon egy közepes méretű bevásárlóközpontból. De WIFI-re az olasz pályaudvaron nem telik!!!

ezek után már nem sok jóban reménykedtünk a nap hátralevő részét illetően. Fáradtan ugyan, de örömmel vágtunk bele a nagy túránkban, s örültünk, hogy eme hatalmas és divatszagú várost együtt fedezhetjük fel. Tényleg jó volt látni, hogy a többi Északi és közép -Olasz várossal ellentétben itt az emberek, elsősorban a nők adnak az öltözködésükre. Más lapra tartozik az, hogy itt mondjuk meg is tehetik!
A Város szépnek szép, elég sok dugó volt, de ami még "izgalmasabbá" tette a kirándulásunkat, hogy a létező összes időjárási viszontagsággal találkoztunk csupán egyetlen egy nap alatt. Napsütéssel kezdtünk, majd hatalmas szélvihar kerekedett, ami később óriási nyári záporrá alakult át, s mire odaértünk egy kis étterembe vagy bárba, hogy beüljünk, míg eláll az eső, addigra megkegyelmezett nekünk az időjárási szörny, s újból napsütésben volt részünk, azonban már kissé hűvösebb kiadásban.

Hogy az időjárási szerencsétlenségek ne szegjék kedvünk, betértünk 1-2 izgalmasnak ígérkező boltba, illetve megvizslattuk a jobbnál-jobb kirakatokat, s egyik kedvenc időtöltésünknek, a shoppingolásnak s Disney-figurák nézegetésének is hódoltunk! Olyan izgalmas és gyönyörű cipellőket, ruhákat, mesefigurákat láttunk, s a katarzist nagyjából akkor éltük át, amikor szembe találtuk magunkat a hatalmas DISNEY felirattal, s a mögötte előbújó bolttal. Nem haboztunk, rögtön betértünk, s szerintem majd' egy óra hosszáig csak tátott szájjal nézegettük a szebbnél-szebb dolgokat, amiknek azért nem kicsit volt borsos áruk.

 Persze a városból nem csak ennyit láttunk! Sőt, nagyon sok szép és érdekes képet készítettünk a Dómnál, a kastélynál, a parkoknál, a szökőkutaknál, a szebbnél-szebb új illetve ősrégi épületeknél, no meg sorolhatnám is.
Sajnos nincs annyi hely itt, a blogon, hogy olyan részletesen írjam és meséljem el a történéseket, ahogy szeretném. Ahhoz egy egész könyvre lenne szükség. (megvallom, tervben van, hogy könyvbe foglaljam kalandjaimat, amik egyedül is eléggé viccesek és érdekesek, de ha Anitával együtt megyünk valahová, s csinálunk valamit, akkor tuti, hogy semmi sem marad egyszerű. Valahogy bevonzzuk a nehézkes és bonyolult    dolgokat, ami nem baj, ettől lesz izgalmasabb és évekkel később visszagondolva emlékezetesebb az életünk külön-külön, de együtt is.)

Egyszerűbb, s nektek sem annyira unalmas, ha oda ugrok, hogy nagyjából ekkortájt (17.50-kor) már hulla fáradtan elhatároztuk, hogy lassan elindulunk visszafelé az állomásra, hogy elérjük a 18.20-as vagy a 19.35-ös vonatot hazafelé. Mert hát vasárnap lévén ez a 2 utolsó közvetlen járat. No igen, de mivel a lábunkat már nem éreztük, s láttuk, a metró közel van, felszálltunk rá. Meglepően szép és modern, nem úgy, mint az itthoniak. Tény, van beléptető kapu, s emiatt meg is kell venni a jegyet, mert a jegybekapó automata enged csak be, de sokkal szebb, mint otthon. :) Az állomásra érve azonban azzal szembesültünk, hogy a sztrájk itt is kettévágta az eredeti terveinket. Törölték a járatunkat. Már csak az utolsóban reménykedtünk.
Nagyjából háromnegyed 7-ig vártunk, hogy kiírják, jön-e vagy nem. Azt írták jön, csak éppen a vágányszám hiányzott. Fogtuk magunkat, s megvettük gyorsba a jegyet, mert a sor is eléggé hosszú volt, s nagyjából 5 perccel a vonat eredetileg tervezett indulása előtt kiírták, hogy a JÁRAT TÖRÖLVE LETT! Ott pattant el mindkettőnk agya, a fáradtságtól már mérgelődni se nagyon tudtunk, csupán tudomásul vettük a történteket, s fél órával később fordult csak át a belső feszültség egy-két könnycsepp erejéig sírásba, majd legvégül nevetésbe.  Nem tudtunk mit csinálni, gyorsan kerestünk egy mosdót, hogy megtöltsük az üvegünket vízzel, de hát a sztrájk és az esti órák miatt, az egyetlen egyet bezárták. Wifi, mivel nincs az állomáson nyílt használatú internet, nem tudtunk se buszt, se más vonatot nézni. Átszállásos járatot nagyjából 10 körül tudtunk találni, mivel nem voltunk hajlandóak sem 60, sem 120 eurót kifizetni csak azért, hogy az egyetlen elinduló vonattal hazajussunk (mert a különbözet ennyi lett volna az első osztályú, fehér vagonokra). A jegyet visszaváltani már nem lehetett, mert bankkártyás vásárlás esetén más és hosszadalmas a procedúra, viszont a férfi, akitől infókat kérdeztünk készségesen segített keresni hazajutási lehetőséget, annak ellenére, hogy a sztrájk kilenckor véget ért, a többi vonat elindult, s minden információs pult bezárt, mert lejárt a munkaidő! Pármáig eljutottunk volna, de ott az átszálló vonatunk 10 perccel hamarabb ment volna el, mint mire mi odaértünk volna. Így hát Drága Tibi és Anita anyukája segítségét vettük igénybe. Kerestek nekünk valami szállást éjszakára. Hulla fáradtan, cuccokkal nem akartunk több 100 emberrel együtt a pályaudvaron éjszakázni. Körbejártuk a hoteleket, megkerestük a legkisebb csillaggal rendelkezőt, s megkérdeztük, mennyibe fáj egy éjszaka.

Nem viccelek, egy 2 szaros csillaggal rendelkező szállodában, egy első emeleti kicsi 2személyes szoba (kétszemélyes hálószoba plusz fürdőszoba) egy estére 90 euró, azaz KILENCVEN EURÓBA fájt! Jó persze, volt hozzá bőséges reggeli, de akkor is. Szerencsére Kifizették helyettünk, s így nekünk nem kellett, de akkor is. Még az itteni olaszok is eléggé megdöbbentek az ár hallatán. Ja, ráadásul a szálloda Wifijét sem tudtuk használni, mert valamiért nem engedett minket felcsatlakozni, habár megkaptuk a rendes jelszót és felhasználónevet.

De szerencsére másnap délután már újból Reggioban voltunk, igaz délután fél 2-re érkeztünk meg, s nekem 2-re órára kellett mennem az egyetemre, de azért összességében sikeres kis kirándulásban volt részünk! :)

Il dolce ritorno

Tény. Tényleg jó érzés visszatérni ebbe a napsütötte paradicsomba. Még akkor is, ha mostanság se nap, se sütkérezés, se paradicsomi mámor nincs... :/

Az idő itt sem olyan kegyes hozzánk. Bár, azért számomra pozitív, hogy a rossz idő akkor érte el Reggio térségét, amikor épp felszálltam a repülőmmel, s akkor ért véget, amikor épp landoltam Bolognában. közben pedig Magyarországon közel-s távol jobb idő volt, mint kinn.

Nem mondom, hogy unatkoztam itthon. Annyi elintézni valóm volt, s van még most is, de a barátokra, s azokra, akik számítanak rám, s akikkel szeretek együtt lenni, azokra mindig szakítok időt. Valahogyan.

A visszaút is simán ment. Új repülő, rendes fedélzeti személyzet és légiutas-kísérők. Szerencsére kocsival jöttek ki értem, s mindenki örült, hogy viszont láthatott.
Már egy új édességet, a sportszelet süteményt is megcsináltam mindenki nagy örömére, hogy élvezzék, ha nem is pontosan ugyanazt, de mégis, milyen a finom Sportszelet csoki itthon.
Ma meg az én és a többi erasmusos visszajövetelére elmegyünk aperitivezni illetve kajálni a városba, és jól kibeszéljük, átrágjuk magunkat az elmúlt hetek eseményein.
Holnap megy irány Milano, Anita barátosném jön meglátogatni, s együtt felfedezzük a giccs és a túlzás városát :)

Na mindegy. 

Egyszóval, nagyon örültem, hogy végre visszajöhettem. Ha nem számolok a költségekkel, a kiadásokkal, s a vizsgákkal, akkor bátran ki merem jelenteni, hogy sose mennék el innen, maximum valami délebbi helyre, közvetlenül a tenger mellé. Nem azért, mert ez a város tökéletes. Koránt sem az! Nincs olyan nagy pezsgő élet, mint amit megszoktam otthon, de a barátok, a többi külföldi, a hangulat, a légkör, a kaják, a tenger, no meg maga a szó, hogy ITALY megbabonázott. Az egyedüllét, a saját lakás - persze 4 másik csajjal együtt- nagyon is kedvemre való.

Élem az életem úgy, ahogy szeretném. 

No de ne búslakodjatok, júniusba viszont láttok! :) Sietek haza letenni a vizsgákat, hogy aztán a pezsgő nyári fürdőzésről és bulihegyekről se kelljen lemaradnom!

Csók.puszi nektek  

Capodanno Di Firenze - újabb ünnep velünk

Először is elnézést azért, hogy bő 2 hétig nem is jelentkeztem... Megvallom, igencsak sűrűre sikeredett ez az időszak számomra!


Még mielőtt belevágnék rövidke firenzei beszámolómba, hadd kívánjak mindenkinek KELLEMES és CSOKIBAN GAZDAG HÚSVÉTOT!! Buona Pasqua e Vacanza per tutti!

Tehát a Firenzei Újév- ahogy a fordítás is mondja - az olasz kisváros egyik legfontosabb ünnepe, ami minden évben március 25-én van. Hatalmas mulatságokkal, turistalátványosságokkal, ingyenes múzeum látogatásokkal és sok-sok fesztiválszerű fellépéssel, felvonulással várják az ide ellátogatókat. Mi is ezen a napon érkeztünk, kocsival.

Az út meglepően rövid volt, hisz az autópálya minden lehetőségét kihasználtuk, a sebességkorlátozásokat is beleértve, úgyhogy röpke 1-1,5 óra alatt be is értünk a városba.

Tény, hogy Firenze gyönyörű, s aki egyszer ellátogat ide, az utána többször is vissza akar térni. Mi sem éreztünk másképpen; a város magával ragadott. a sok szép épület, festői panoráma, a környezet, az ételek-italok, egyszóval minden megbabonázott minket.
Szerencsére az idő is kedvezett nekünk, napsütés, szél, naplemente, felhő nélkül. :)
Mivel vasárnap mentünk, ráadásul ünnepnapon dupla annyi turistával kellett számolnunk. Ennek ellenére nagyjából a fél várost bejártuk, sőt minden 10. percben elhagytunk valakit a csapatból, de szerencsére a mobil  GPS mindig kihúzott minket a csávából.

Az UFFICI-n és egy-két szép templomon meg kastélyon kívül mindent láttunk, mindenhová benéztünk.
Mikor megtaláltuk a belvárosban a 4 emelet magas H&M épületét, egyszerűen nem bírtunk magunkkal. A csajokkal nagyjából egy fél órára be is tértünk, de szerintem egy pasi se tudja megérteni, mit érezhet egy nő, amikor egy általa nagyon szeretett bolt hatalmas választékával találja szembe magát. Ráadásul 1 emelet csak az ékszereknek, kiegészítőknek, egy emelet csak a cipőknek és táskáknak, s 2 emelet ruháknak. Csak a végtelen hitelkártya hiányzott a kezünkből. De aztán türtőztettük magunkat: elvégre Firenzében vagyunk, nem egy bevásárlóközpontban.

A nap végét a lebilincselő, s tényleg mesébe illő Piazza di Michelangelo-nál töltöttük, ahol hagyományosnak nem nevezhető vegyes vacsorát tartottunk - olasz, kínai, bolgár stb - ételekkel.
A naplementét is ott vártuk meg, s tényleg a lehető legjobb helyen fejeztük be a hosszadalmasa és fárasztóra sikeredett városnéző túránkat: innen a naplementén kívül tényleg belátni az egész várost.

Habár ez a poszt már jó ideje figyelt a bejegyzéseim között, csak most volt időm kitenni, most, hogy már újra Magyarországon vagyok. No persze csak egy rövidke időre tértem vissza, s jövő héttől újból olvashatjátok aktuális bejegyzéseimet, mert az Itáliai kalandom még koránt sem ért véget!

U.I.: Képet most nem tudok csatolni, majd utólag pótolom, mert a fényképeim nem az itthoni gépen vannak fenn. Csók.puszi

egy vers, ami rólunk és nekünk szól...

Meglepő, ám annál inkább megindító bejegyzés következik ezúttal, mert ma teljesen véletlenül rábukkantam egy olyan versikére, mese részletre, amit régóta szeretek, de már nem is emlékszem, mikor hallottam utoljára!
Ráadásul az eredeti, olasz formájában találtam meg, de rögtön eszembe jutott a magyar változata is.
Sajnos az interneten - különös, tudom - de nincs fenn a magyar fordítás, mert ez egy kis részlete, darabkája Gianni Rodari: Jácint úrfi a füllentők birodalmában című gyermekregényének.

Gianni Rodari olasz író, költő, újságíró volt, aki nemrég (1980-ban) halt meg. Az egyik legnépszerűbb olasz mesélők közé tartozott, számos műve nagyon szép illusztrációkkal magyar nyelven is megjelent.
Stílusa igencsak egyedi, vicces, furfangos, leginkább Weöres Sándor, Rejtő Jenő és Varró Dánielhez hasonlíthatnám egyedi stílusát.
Humora, leleményei, játékos fantáziája, bravúros nyelvi ötletei szórakoztatóak, s a legbanálisabb dolgokat is lenyűgözően és gyermekien tudja visszaadni, s érdekessé tenni.
Itt van az én kedvenc kis részletem a már említett gyermekkönyvből, bár olaszul, de a fordítás nem nehéz. :)

C'era una volta, là

dalle parti di Chissà,

il paese dei bugiardi.

In quel paese nessuno

diceva la verità,

non chiamavano col suo nome

nemmeno la cicoria:

la bugia era obbligatoria.

Quando spuntava il sole

c'era subito una pronto

a dire: "Che bel tramonto!"

Di sera, se la luna

faceva più chiaro

di un faro,

si lagnava la gente:

"Ohibò, che notte bruna,

non ci si vede niente".

Se ridevi ti compativano:

"Poveraccio, peccato,

che gli sarà mai capitato

di male?"

Se piangevi: "Che tipo originale,

sempre allegro, sempre in festa.

Deve avere i milioni nella testa".

Chiamavano acqua il vino,

seggiola il tavolino

e tutte le parole

le rovesciavano per benino.

Fare diverso non era permesso,

ma c'erano tanto abituati

che si capivano lo stesso.

Un giorno in quel paese

capitò un povero ometto

che il codice dei bugiardi

non l'aveva mai letto,

e senza tanti riguardi

se ne andava intorno

chiamando giorno il giorno

e pera la pera,

e non diceva una parola

che non fosse vera.

Dall'oggi al domani

lo fecero pigliare

dall'acchiappacani

e chiudere al manicomio.

"E' matto da legare:

dice sempre la verità".

"Ma no, ma via, ma và ..."

"Parola d'onore:

è un caso interessante,

verranno da distante

cinquecento e un professore

per studiargli il cervello ..."

La strana malattia

fu descritta in trentatre puntate

sulla "Gazzetta della bugia".

Infine per contentare

la curiosità

popolare

l'Uomo-che-diceva-la-verità

fu esposto a pagamento

nel "giardino zoo-illogico"

(anche quel nome avevano rovesciato ...)

in una gabbia di cemento armato.

Figurarsi la ressa.

Ma questo non interessa.

Cosa più sbalorditiva,

la malattia si rivelò infettiva,

e un po' alla volta in tutta la città

si diffuse il bacillo

della verità.

Dottori, poliziotti, autorità

tentarono il possibile

per frenare l'epidemia.

Macché, niente da fare.

Dal più vecchio al più piccolino

la gente ormai diceva

pane al pane, vino al vino,

bianco al bianco, nero al nero:

liberò il prigioniero,

lo elesse presidente,

e chi non mi crede

non ha capito niente.

Fiesta, sangria, fuente, sol...

És még sorolhatnám azokat a spanyol kifejezéseket, amiket megtanultam a hétvégén...
Mindezt persze azért, mert egy csodálatos és hosszadalmas szombati piknikes -sütögetős- sütkérezős napot tartottunk egy tetőtéri teraszon, amolyan olaszosan, spanyolokkal.
Igen, igen, spanyolokkal. No azért volt ott olasz is, albán is (aki modell, s félig calabriából származik, és egója az van, agya viszont nem sok), kubai és persze cseh is.
De a többség tényleg spanyol volt.

Hogy is kezdődött?
Hát egyszerűen csak elterveztük, ha már egész héten 20 fokos napsütéses idő volt, s a hétvégére is jó időt mondtak, miért ne használnánk ki és napoznánk és csapnánk egy kis grillezős délutánt?

Gondoltuk mi. Az időjárás azonban nem akart nekünk kedvezni... Nem sok napban volt részünk, ráadásul a technikai és kommunikációs eszközök is apránként romlottak el aznap. a telefonok nem működtek, a wifi-t a tetőtéren nem találtuk, a sütő elromlott, a mosógép is... 
Na de a lényeg, hogy mindenki hozott finom kajácskákat, amit megettünk, megkóstoltunk egy-két hazai (mármint spanyol honi) különlegességet, valamint megtanultam finom sangriát készíteni. Nem nagy ördöngösség, csak  a megfelelő arányokat kell eltalálni.
Összességében tehát nagyon jól sikeredett délután volt, és tényleg elsajátítottam egy-két spanyol kifejezést, s a beszélgetések fele annak ellenére, hogy spanyolul zajlott, a másik fele meg ugyebár olaszul, nem volt nagyon nehéz feladat számomra. Ha nem is értettem meg minden egyes szót, mondatot kristálytisztán, a kifejezések, és a konteksztus, valamint összességében az, amiről szó volt, azt megértettem. És ez volt számomra a lényeg. No meg persze hozzá is szóltam.
Aztán délután az egyik spanyol csajszi, akivel nagyon jól egymásra találtunk, gondolt egyet, s azt mondta, menjünk el este Bolognába mert valami Erasmus-os és St. Patrik napi ünnepség lesz.
Végülis miért ne? Gondolta mindenki!
Fogtuk magunkat, és 2 óra alatt összekészültünk. Nálam találkoztunk, sütöttünk pizzát amit itt megettünk, majd 22.47-es vonattal elindultunk Bolognába.
Nagyon szép, exkluzív és jó helynek bizonyult a diszkó, ahová mentünk, bár tény, hogy a buliba csak fél 2 körül értünk be... :)
előtte jó pár kitérőt tettünk, no meg ahogy az otthon is lenni szokott, mindenki összegyűlt a "közös téren", ahol bandázni is szoktak az emberek napközben...
A buli jó volt, olyannyira, hogy reggel 6-7 felé értünk haza. Persze, korábban nem is tudtunk volna, mert ugyebár mint Pest-Vác-Kismaros útvonal esetében is, a vonatok éjszaka és hajnalba nem járnak... a legelső 5-6körül indul.
Annak ellenére azért, hogy a nap nem sütött, s még most sem vagyok csokibarna, azt mondom igen csak megéri a "Carpe diem" kifejezést használni, s élni is vele. Annál nincs is jobb, mint egy előre nem tervezett összejövetel! Sőt, minél jobban akarsz,s  tervezel valamit, annál nagyobb az esélye, hogy balul vagy épp sehogy sem sikerül!

a tökéletes útbaigazítás!

U.I.: Minden filmrajongó, s unatkozó, s érdeklődő ismerősömnek ajánlom figyelmébe az OLD BOY nevezetű film megnézését. Ugyan japán rendezésű, ott játszódó, ottani színészgárdával felépülő film, de mély nyomot hagy az emberben, s a rendező egy kisebb fajta KUBRICK - filmet hozott össze. Tényleg jó film! Lenyűgöző, elborzasztó, s elgondolkodtató...

Dolce Vita con cioccolato

Na, most egy igen eltérő poszt lesz ez. Az előző poszt után ez is az ételekről, elsősorban az én SAJÁT KÉSZÍTÉSŰ, Olaszországban legyártott tortámról fog szólni. Hogy lássátok, nem nehéz elkészíteni, megosztom veletek a receptet!

De előtte, jó ha tudjátok, hogy higgadtan kell nekiállni az egésznek, s nem jó, ha mások zavarnak a sütés-főzésben. Attól sem kell elkeseredni, ha a tészta nem lesz olyan szép, jól kinéző, ahogyan azt mi szeretnénk... A legvége akkor is mesés lesz.
A torta elkészítése a tálalásig nagyjából 1órát, maximum (nagyon maximum) 1,5 órát vesz igénybe. Sajnos azonban nekem 4,5 órába telt elkészíteni. No nem azért, mert annyira béna voltam, hanem szimplán azért, mert 1: soha ne akarjatok wokk-os tepsibe (teflonos wokk formájú) tepsibe sütni, mert megrongáljátok a teflonbevonatot, a palacsinta kicsi és tömör lesz, vagy épp túl nagy és leragad meg kiszárad hamar. 2: alaposan nézzétek meg, mi az, amit vennetek kell a boltba, nehogy úgy járjatok mint én, s 2x rohanjatok vissza 1-1 dologért. 3: lazán átírhatjátok a receptet a saját ízlésetek szerint. Én is így tettem! (Minden profi szakács így kezni hihi :D )
No, akkor.
U.i: én a sajátomhoz 2 adag palacsintatésztát gyártottam, mert palacsintasütő híján máshogy jött ki a lépés, plusz nem kell megijedni, ha túl soknak találjátok a csokimennyiséget. Nem lesz édes nagyon a végeredmény. Épp annyira, amennyire kell!
Ráadásként csokiöntettel leönthetitek a tetejét!


Csokoládés-mascarpones palacsintatorta
Hozzávalók a palacsintához:
kb 40dkg liszt, 7dl tej, 3db tojás, 3 evőkanál cukrozatlan kakaópor (én emellett cukrozottat is beletettem, mert abból több volt, de a cukrozatlan jobb), csipet só, 1 evőkanál barnacukor, kb fél dl szódavíz, ha túl sűrű lenne a tészta


Hozzávalók a csokoládékrémhez:
250 gramm mascarpone, 10dkg magas kakaótartalmú 60-70%-os keserű csokoládé (én a receptemhez 20dkg csokit használtam, melyből 10dkg főzőcsoki, ismertebb nevén fondante volt, 10dkg pedig 75%-os csoki), 2dl tejszín habbá verve, 3 evőkanál porcukor (én ennek hiányában sima barnacukrot szanáltam), kb 1 evőkanál vaj


Elkészítés:

csokis palacsinta csokisziruppal

egy tálba keverjük el a 3 tojást, a tejet a sót és a cukrot, majd folyamatos kevergetés mellett (lehetőleg szitálva) hozzáadjuk a lisztet és a kakaóport. Csomómentes palacsinta tésztát készítünk. Megvallom, elég nehéz, mert az én esetemben kétségbeesetten kavargattam, hogy eltűnjön az összes lisztcsomó, de nem kell aggódni, ha megmarad. A titok: először csak a tej felével keverjük ki a sűrű tésztát, s majd a maradékkal higítsuk fel, s szükség esetén adjunk még hozzá szódavizet.

Ha kész, fél órát pihentetjük a tésztát, míg ez idő alatt elkészítjük a híres csokikrémet. Vízgőz felett egy tálban felolvasztjuk a már apróra tört csokoládét a vajjal együtt. Én egy kupaknyi vizet beletettem, hogy ne ragadjon le hamar a csokim, no meg egy csöpp olívaolajat is. A már folyós csokoládét az edénnyel együtt levesszük a tűzhelyről, s hozzákeverjük a mascarponét, a porcukrot s a felvert tejszínt. Jól elkeverjük. A krémet nagyjából fél órára hűtőbe tesszük, míg a palikat kisütjük.

Megvárjuk, míg a palacsinták kihűlnek, majd megépítjük a tortánkat. Legalulra palacsintát teszünk, majd bevonjuk egy réteg krémmel. Jobb, ha a hűtőből kivéve a krémet egy picit megmelegítjük a tűzön, hogy folyósabb, könnyebben kenhető legyen. Majd palacsintát, s újból krémet teszünk rá. a legtetejére krémet teszünk ,s az egészet bevonjuk megszórjuk kakaóporral. Tálalás és fogyasztás előtt még fél órára hűtőbe tesszük, de nem igényel hideget.

a megépített torta

Egyébként az ittenieknek nagyon ízlett, még egy napja sincs, hogy kész, de már el is fogyott mind. Még a receptet és ráadást is akartak :)
Büszke vagyok magamra!

Eredmény:

Egy kis rafinéria: a jobb felső kép az eredeti recept képe :)